Elmentél, s én azóta sírok

(Részletek egy fiú és egy lány levelezéséből…)

Elmentél, s én azóta sírok.

Neked hosszú verseket írok.

Szomorú, szerelmes verseket,

Könnyel telis-tele.

Te elmentél, mert apukádnak érkezett egy levél,

Mely Amerikában jobb állást ígér.

Én remegve integettem Neked,

Még elfojtottam könnyemet…

De Te szinte meg sem álltál:

Simogatva meg sem fogtál.

S nekem csak egy csókot adtál,

Útravalót nem kaptál!

Most itt fekszik mellettem egy kés,

És Te tudod, miért?

Hogyha sohasem jössz vissza,

Mehessek a Túlvilágra.

Néhány napja ki sem mozdultam a szobámból,

Mit sem tudok a világról.

Csak csöndben ülök a székemen,

Gondolkodom szerelmemen…

De már két hónapja nem jöttél vissza,

Végzek magammal, megyek a Halálba!

,,Gyere már” csak ezt suttogom,

S könnyem hullajtom ágyamon.

Szívem csak vár Rád, de megfájdul,

Ha arra gondol,

Hogy Te már egy másik lány után futsz!

Biztos!!!

De most felemelem a késemet,

S magamra helyezem…

Könnyem hulló áradat,

Vérem már el nem apad.

De mikor ezt olvasod,

Jó hogyha tudod:

Én már nem vagyok,

Takarnak a sírhantok!

Nem is fáj annyira,

Bár kívánkozom a pokolra.

Szívem nem fél, mert vár rá

Egy kiérdemelt világ már.

Itt fekszem a szobám padlóján,

S a te képedre nézek.

Még egyszer utoljára azt suttogom:

,,SZERETLEK!”

Válaszlevél, immár a síron pihen:

Miért haltál meg, ó kedvesem,

Én végig a Te szívedet szerettem.

Sőt, úgy lett volna, visszajövünk,

S akkor mi megesküszünk!

Mit tettél?

Semmi jót!

Válasz erre a sírod, ó!

Mit tettél?

Itt folyik a vér:

Ez a sír csak szenvedést ígér.

Nekem is,

Mert most előveszek egy kést is…

Eddig zsebembe volt rejtve,

Bicska gyanánt vette

Még egyszer édesapám…

Gyilkos eszközzé válik talán!

Mert most én is felemelem,

S az ereimre helyezem.

Csak egy pillanatig él,

S már kifakadt a vér!

Megvonaglok kínomban,

De tudom:

Már nincs visszaút onnan.

Szám néma sikolyra nyíl.

Itt fekszem most előtted,

Szerelmem, a te élted!

Ahogy mindig is szerettem volna:

Előtted bárki behódolna.

Itt fekszem a temető földjén,

S a Te sírodra nézek.

Még egyszer azt suttogom:

,,SZERETLEK!”